csiszarattila.com / Rubysztán

Nyelvtanulás pusztán kedvtelésből?

Az utóbbi időben egyre gyakrabban kerül szóba a nyelvismeret (álláskeresés miatt többek között), ami jó apropó, hogy erről is írjak...régóta terveztem már ezt a témát. Pontosabban nem is a nyelvismeretről, hanem a nyelvtanulásról lesz szó.

Azt, hogy az iskolákban kritikán aluli a nyelvoktatás magamon tapasztaltam: 11 évnyi iskolapad koptatás után döntöttem úgy, hogy elegem van, én ezt magam is megtanulhatom.

Szerencsémre addigra már elég jó szókinccsel rendelkeztem: két évnyi intenzív fordítgatás után olyan szintre kerültem, hogy bármilyen angol szöveggel megbírkóztam, a tartalmát megértettem. És ekkor ért az első meglepetés: az első néhány nyelvkönyvet a kezembe véve elkezdtem megérteni a korábban érthetetlennek tűnő nyelvtani szerkezeteket, szabályokat és a magam ritmusában sikerült apránként magamba szívnom. Olyananyira, hogy jó félvére rá sikeres nyelvvizsgát tettem, elsőre átmentem!

Ezzel még magamat is sikerült meglepnem, hiszem jó két évvel korábban még meg voltam győződve róla - az iskolában ezt éreztették velem, hogy én soha nem fogok elégséges szintre eljutni angolból! Ekkor döbbentem rá a saját tapasztalataim útján, hogy nem a diákokkal, hanem legfőképp a tanítási módszerekkel van a gond.

Nálam így működött: elsőként találj egy neked érdekesnek tűnő témát(nekem a Forma 1 volt az) és kezdj el az adott nyelven olvasgatni, fordítani belőle. Meglátod nagyon gyorsan iszonyatos szókincsre teszel szert...a szótárból való tanulást felejsd el, azok a szavak nem fognak megmaradni. A nyelvtant jó félév, év után párhuzamosan kezd el tanulni, és inkább a magad, mint egy könyv ritmusában - például, ha nem értesz egy nyelvtani szerkezetet nézz utána! Próbálj meg minél több módon az adott nyelvvel kapcsolatba kerülni ...hírportálok, újságok olvasása, filmek, zenék, rádiók hallgatása... az internet és a web szinte mindent a kezünkbe ad, csak jól kell tudni kihasználni. És ha már sikeresen teljesítetted a nyelvvizsgád akkor se add fel a dolgot, folytasd a tanulást... én még három évvel a nyelvvizsga után is úgy érzem bőven van még hova fejlődnöm. Mindezt nem önfényezésből, hanem tanulságként szeretném megosztani, hogy mások is okuljanak a dologból: a nyelvtanulás nem misztikum, sőt lehet ezt élvezetesen is csinálni a lényeg a megfelelő módszer megtalálásában rejlik meg persze kell hozzá egy nagy adag kitartás is.

És azt, hogy ez a módszer helyes többek közt az is bizonyítja, hogy a családon belül is sikerült továbbadnom, és már látszanak az eredményei.

Másrészt érdekelne, hogy Ti hogyan tanultok nyelveket, hogyan tartjátok napi szinten a tudásotokat?

Én első körben angolosoknak nagyon tudom ajánlani a BCC Learning English szekcióját, rendkívül hasznos!